Néhány érdekesség a japán asztalokról:

Wasabi

Eredetileg Japánban termelt különleges aromájú tormafajta, melyből élénkzöld színű, igen erős (de viszonylag gyorsan múló csípős érzést adó), aromás krémet készítettek. Ma már a legtöbb wasabi egyáltalán nem frissen és nem is a névadó növényből készül, hanem különböző tormafélék zöldre festett, porított nagyüzemi termékével igyekeznek elérni az eredetihez hasonló ízhatást. Főleg a sushiételek ízesítésére szolgál, de célszerű nagyon óvatosan bánni vele.

Shoyu, soy sauce vagy szójaszósz

Szintén a sushi ízesítésére használatos. Nem érdemes azonban túlzásba vinni, mert a szója célja nem a dominancia, hanem az alapízek kiemelése, hangsúlyozása. Azt is jó azonban tudni, hogy a szósz nem a rizst, hanem az azt kiegészítő ételt hivatott izgalmasabbá tenni.

Gari vagy shoga

Szeletelt gyömbér, melyet a sushifogások között, az ízlelés semlegesítésére fogyasztanak.

Tofu

Önmagában tulajdonképpen íztelen szójakocsonya, melynek érdekessége sajátos halmazállapotában van, és abban, hogy bármilyen ízzel, környezetben jól alkalmazkodik.

Mit igyunk Japánban - vagy japán étteremben?

Az ideális kísérőital a zöld tea. Egészséges, segíti az emésztést, elmossa az utóízeket, és mindig felfrissíti az ízlelőbimbókat a következő fogáshoz, kompozícióhoz.
Természetesen főbenjáró bűnt az sem követ el, aki sört (de legalább japánt) vagy bort iszik, azonban tapasztalati alapon legtöbben azt igazolják, hogy ezek a japán ételekkel nem nyújtanak igazi gasztronómiai harmóniát.
Aztán természetesen ihatunk szakét, mely az elterjedt véleményekkel ellentétben nem rizspálinka. Sőt egyáltalán nem párlat. Egyszerű erjedés eredménye, éppen úgy, mint a bor vagy a sör. Mégsem nevezhető rizsbornak vagy éppen rizssörnek. A bor elnevezéssel ugyanis erősen ellenkezik, hogy nem szőlőből, de még csak nem is gyümölcsből, hanem gabona alapanyagból keletkezik, éppen úgy, mint a sör, de a sörök közé sem sorolható, hiszen a borokhoz hasonlóan szénsavmentes, szokásos alkoholtartalma (15-20%) pedig messze meghaladja a sörök átlagos szeszfokát. Sőt a természetes borokét is. A kategorizálási problémát nem akarván eldönteni, nevezzük talán rizsitalnak. Alapanyaga a rizs, élesztő és víz. A homályba vesző történelmi időkben, amikor még remény sem volt arra, hogy feltalálják az iparilag előállított, célirányosan működő élesztőket, a szaké készítését nagyon egyszerű házilagos módszerrel oldották meg. A rizst megrágták, majd az eredményt a falvak egész rágásra fogott népe egyenként beleköpte a nagy erjesztőedénybe. Később a technika haladásával ez az évszázados népi hagyomány szerencsére megszűnt. Az italt eredetileg általában melegen szolgálták fel, de a félreértések elkerülése végett fontos leszögezni, hogy semmiképpen sem forrón. Újabban azonban sokan kedvelik 10 fok körüli pincehőmérsékleten vagy még ennél is alaposabban hűtve.